Suifa: A Fényhozó - regény

Kiadás éve: 2022 Oldalszám: 270 Borító: puhafedeles ISBN: 978-615-01-5490-9 Méret: 13×19,7 cm

Rövid tartalom

Lucifer újabb esélyt kap a létezésre, és arra, hogy jóvátegye, amit elkövetett az emberiség ellen. Emellett a Mindenható megbízza egy feladattal is, amit a Földön kell teljesítenie.

Suifa, Amolen és Kerun elfogadják Atyjuk döntését, és összebarátkoznak az újjászületett angyallal, melléállnak akkor is, ha mindenki más gyanakvással fogadja Lucifer felbukkanását a mennyországban.  Egyedül segítik őt, és ezzel megint borzalmas kalandba keverednek.

A Káosz tomboló haraggal támad neki visszatért ellenségének, és elindul a jó és a gonosz hatalmas küzdelme.

Vajon tényleg jóvátehetők az égbekiáltó bűnök, és ha igen, milyen árat kell fizetni értük? Győzhet a jó a rossz felett ebben az idők kezdete óta dúló harcban?

Részletek a könyvből

✤Adrenalin✤

„– Kerun! – vidult fel Amolen a barátja bejelentkezésére. – Az, hogy látlak, a legjobb, ami ma velem történhet!

Fáradtnak tűnt, páncélban, az ágyon fekve fogadta a hívást, még a csizmáját sem vette le. A szobában csak ezüstös fényudvara és a kandalló fénye világított.

– Látom, kikészültél – szólt Kerun halkan.

– Nehéz idők ezek. Az emberek félnek. Egész nap túlélési tanácsokat adtam, háborús tudományokat magyaráztam, útvonalakat terveztem, fegyverismereteket soroltam, sugárdózisokat kalkuláltam és atomtöltetek hatósugarait számoltam. Úgy érzem, agyonnyom a rettegés, ami most lentről árad – emelkedett fel Amolen. Megrebbentette gyöngyszín szárnyait, lecsatolta platina mellvértjét, lemezes övét és karvédőit, majd lehuppant a fotelbe a tűz mellé.

– Sajnálom, én sem hozok jó híreket – mormolta Kerun.

– Dobj egy adag adrenalint, az csak javíthat ezen az apatikus hangulaton! – vigyorodott el Amolen.

✤Suifa✤

„Hiába arattunk győzelmet, megint nyomasztó napokat élünk. Az atomháború réme úgy lebeg felettünk, hogy lassan minden másról elfeledkezünk. Az emberek sírnak, félnek, imádkoznak, összefognak, ordítanak a békéért, segítségért könyörögnek. Szaporodnak a fegyverek, és egyre idegesebbek a világ vezetői. Senkit nem érdekel már a járvány, amikor milliók válnak földönfutóvá, és egy szál szatyorral hagyják el otthonaikat. A Káosz újabb rémséget bocsátott ki magából, ami az ártatlanul lemészárolt testek rothadó bűzével fertőzi tovább a világot. Drága Atyám, tégy valamit, hogy ne pusztítsa ki magát az emberiség! – morzsolom el a könnyet rendszeresen, mert rajtam is kezd úrrá lenni a rettegés. Nem tudom elképzelni nélkülük a világot, ahol nem kísérhetem végig az életén az én kis védencemet. Szerintem Atyám sem, biztosan kitervelt már valamit, de azért nem hagyom békén, kitartóan követelem tőle a megoldást.

Mindemellett egyre furcsábbak az emberek. Felrúgják az alapvető isteni értékeket, nem érzékelik a különbséget hazugság és igazság között, vagy talán nem is érdekli őket, támadnak hitet, véleményt, szomszédot, barátot, rokont, nemzetet, más országokat, gazdagot és elesettet, fiatalt és időset, mindegy mit és kit, csak nyugalom ne legyen.

– Ha tudnám, mi az, dobnék – mondta Kerun készségesen.

– Az adrenalin vagy epinefrin a mellékvesevelő által termelt hormon és neurotranszmitter. A szimpatikus idegrendszer hatását közvetíti, vagyis egy szimpatomimetikum, az üss vagy fuss reakció kulcshormonja, ami…

– Nem ütlek meg – vágott közbe Kerun. – Bár néha nagyon idegesítő vagy. Van nekünk olyan mellékmicsodánk?

– Az most nem számít, mondd már, mik a hírek? – türelmetlenkedett Amolen.

– Lucifer visszatért – mondta Kerun, és leereszkedett az alacsony asztalka mellé, ahol a fegyvereit szokta tisztítani.

– Meg akarsz ölni?! – ugrott fel Amolen. Hatalmas zöld szemei akkorára kerekedtek, hogy Kerun szinte csak azokat látta a kivetült képen. – Jó dolog az adrenalin, de ekkora adaggal akár végezhettél is volna velem! – meredt a barátjára.

– Nem viccelek. Ma hajnalban született újjá, démonvadász lett belőle, és én kaptam a feladatot, hogy szemmel tartsam, hátha készül valamire – hadarta Kerun gyorsan, hogy egyszerre zúduljon Amolenre minden tudnivaló, hátha megnyugszik utána.

– Az lehetetlen! Hiszen üdvözültek! Onnan nincs visszatérés! – körözött veszettül Amolen a mennyezet alatt.

– Atyánk visszaküldte, valószínűleg az összes bukottat is.

– Biztos vagy benne, hogy ő az?

– Az arca ragyogása százszor erősebb, mint akkor, amikor rávilágított Atyánkra a sivatagban – bólintott Kerun.

– Értem – higgadt le Amolen hirtelen, és visszahúzódott a kandalló mellé. – A kérdés csak az, hogy mi a célja vele?

– Senki nem tudja. Ezért kell figyelnem őt. Már járt az Akashában, azután eltűnt előlem, csak most tért vissza. Nagyon úgy néz ki, hogy minden valaha megszerzett tudását és képességét visszakapta, de nem érzek veszélyt vele kapcsolatban – készülődött Kerun újra, mert nem akarta Lucifert túl sokáig magára hagyni.

– Jelentettél már róla? – kérdezte Amolen.

– Még nem. Ha nincsenek rossz szándékai, csak gyanúba keverném – felelte Kerun.

– Látni akarom! – suttogta Amolen. – Holnap átmegyek hozzád, találkoznom kell vele! Kiderítjük, mi folyik itt, ne aggódj, csak maradj mellette! Nem szóltál erről Suifának, ugye?

– Eszemben sincs. Majd eldöntjük, mi legyen – szólt Kerun, és kilépett a sátorból.”

Érthetetlen számomra, hogy szaporodásra képes mesterséges organizmusokat alkotnak, amik ha egyszer valóban sokasodni kezdenek, újabb bajt hoznak a világra, emberi fejeket hurcolnak dobozokban fényes nappal az utcán, amit aztán még el is lopnak tőlük, és megmagyarázzák, hogy csupán tudományos céllal gyűjtötték össze őket. Műholdak lepik el az űrt, amikkel egymást figyelik, szennyezik a levegőjüket és a környezetüket, már létezik olyan folyó, aminek az érintése is veszélyes, széthúznak, ellenségeskednek, sőt olyan ország is van, ahol betiltják a nevetést. Ha nem a védelmük lenne a dolgom, bizony elgondolkodnék azon, mire utal az, hogy a legrégebbi óhéber írásos lelet nem imát tartalmaz, hanem egy Isten nevében kimondott átkot. Jó, most borúsan látom, nyilván rengeteg megható, jó dolog is előfordul, de ki kell jelentenem, hogy a Káosz serege alapos munkát végez, és hiába lett kevesebb ellenségünk, bőven maradt még tennivalónk.   

Rufus Amerilla Giacondo Bolzani szerencsére semmit nem tud erről, én pedig próbálom rendes mederben tartani az életünket. Sokat beszélgetünk, folyamatosan kommunikál velem gügyögő nyelvén. Kérdez és kérdez, én pedig magyarázok, olyan válaszokat adok neki, amik meggyőzik őt, hogy minden rendben van. Szeretem, amikor kacag, ennek érdekében bármit megteszek, nem adhatom át magam a depressziónak, nem sírdogálhatok, a lassan belém kúszó paranoiának is búcsút intek, mert megérzi rajtam. Erősnek kell maradnom, egy őrangyal mégsem áraszthatja magából a szomorúságot, egyszerűen nem arra van kitalálva. Nem mondom, szívesen kapnék egy idegösszeomlást, hogy végre pihenjek egy ideig Haniel gondos kezei közt, de akkor újra el kellene válnom a védencemtől, amire többé nem vagyok hajlandó. Milyen jól jönne nekem is egy őrangyal! Atyám, küldenél mellém valakit, aki megvédi a lelkem a negatív érzelmektől? Persze tudom, hogy akkor ő is kérne egyet, aztán az ő őrangyala is, és a végén csak egymásra figyelnénk az emberek helyett, de valljuk be, nem rossz az ötlet – vigyorodom el.”

Vélemények