– Álljatok elém valamennyien! – morajlott a Káosz hangja olyan erővel, amibe beleremegett az isteni fény által uralt világon kívül eső egész sötét birodalom.

Ibikan úgy suhant el, mintha ott sem lett volna, majd hamarosan megérkezett a hét démonvezér, hogy személyesen hallja a Legfőbb Úr parancsait.

– Lucifert nem térítette el a szándékától a rárakódó bűnök terhe – zúgott a Káosz. – Azt akarom, hogy a Föld minden démona eredjen a nyomába! Kerítsétek elő, bárhol tartózkodik! – vetett gigantikus hullámot dühében, így a hirtelen felcsapódó mocsok bűzös fröccsenéssel terítette be a vezéreket, akik undorukat visszafojtva figyelték tovább a Fenség szavait. – Ha megtaláljátok, vegye őt körbe a démonsereg, és folyamatosan sugározza rá az energiánkat! Ne törődjetek a kimerülőkkel, azonnal pótoljátok őket, van belőletek elég! Nem kell senkivel megütköznötök, csak ezt tegyétek! Megszakítás nélkül sugározzátok rá a sötét energiát addig, amíg teljesen ki nem tölti benne a kiárasztott fény helyét, és bele nem olvad az örök homályba!

A legfőbb démonvezérek néma bólintással vették a parancsot, és visszatértek a Földre, hogy elindítsák a szolgákat a kutatásra. Kiválasztották a legerősebb energiájú démonokból álló sereget, ami készenlétben állt az indulásra.

A hír a világ egyik leggazdagabb emberének a megtisztulásáról természetesen a mennyországba is eljutott. Heduriel, a mennyei Kapcsolat légió mindig túlterhelt angyala hallott először a Földön dolgozó őrangyalok között keringő szóbeszédről, hogy micsoda megtiszteltetés érte Rifiont, aki a hátralévő idejét végre nyugodtabban töltheti le a szolgálatban. Többen szóvá tették, miszerint maguk is igényt tartanának az ilyesféle segítségre, Heduriel pedig türelmesen magyarázta el mindenkinek, hogy az őrangyalok nem panaszkodnak, azt a munkát kell elvégezniük, amire megbízást kaptak, akármi történik is a felügyeletük alá rendelt lelkekkel.

– Lucifer megtisztított egy embert a Földön – csillant szürke szeme az alkonyat zöldes derengésében, amikor a szokásos helyükön, a Nyugati Megfigyelőközpont hetes hídján találkoztak Irinnel és Dadennel a műszak végeztével. Sovány teste azonnal mutatta, hogy mekkora teherként nehezül rá a hír, amivel fogalma sem volt, hogy mit kezdjen. Ezüstszín szárnyát szorosan összecsukta, őszes haját idegesen simította hátra magas homlokából, mintha zavarná az a pár rövid szál, ami nem rendezetten állt.

– Hozzám is eljutott ez az információ. Sokan szeretnének hasonló égi beavatkozást, de az lehetetlen, mert felborítaná a bűn és a jóvátétel rendjét – suttogta Irin. Visszafogta kemény, pattogó hangját, ebből érződött, hogy maga is tanácstalan az ügyben, ami miatt oly zaklatottá váltak a lent szolgáló őrangyalok. Ez meglehetősen zavarta, hisz hármuk közül neki mindig határozott elképzelése volt arról, hogyan segítse a hozzájuk fordulókat, sosem voltak kétségei, mint Hedurielnek, akinek az agya folyton újra latolgatta az életfeladatokkal kapcsolatos döntéseinek a helyes voltát. Irin hatalmas kék szemei most kétségbeesetten világítottak társaira, mégis az angyali szépséget fokozták, amit tökéletesen képviselt homokszín hajával, lágy vonásaival, karcsú, kék szalagokkal díszített, arany páncélba bújtatott alakjával.

– Úgy tudom, Amolen és a barátai segítik őt – hajolt közelebb hozzájuk Daden. – Amolen megemlítette nemrég, hogy összebarátkoztak Luciferrel, aki szerinte Atyánktól kapott küldetést, amit a Földön kell teljesítenie – tette hozzá halkan. Még a szárnyát is maguk köré borította, óvatosan tekintgetett körbe, nehogy megjelenjen valaki, aki véletlenül meghallhatja a beszélgetésüket.

– Ezt nem teheti, te is tudod! – erősödött fel Irin hangja. – A hibákat vagy az adott életben vagy a következőben kell kijavítani. Csak az őszinte megbánás, valamint az újabb bűnök elkerülése nyerheti el az irgalmat és a megbocsájtást. Ezen az úton a lelkeknek önszántukból kell végigmenni, különben oda a fejlődés! – talált végül vissza szokásos határozottságához.

– És mi van akkor, ha Atyánk utasította erre? – kérdezte Daden.

– Csak találgatunk, semmit nem tudunk Luciferről azon kívül, hogy visszatért – mormolta Heduriel.

– Ebben igazad van – eresztette le szárnyát Daden. Bronz mellvértjét azonnal elöntötte a smaragdragyogású épületek zöldes fénye. – Értesítem Raphaelt.”