Váltottunk már pár gondolatot is, most például arról, hogy mit enne szívesebben, így egy cinkos pillantásváltás után lelököm a spenótos üveget, hogy almapürét kapjon helyette. Az angyal ott segít, ahol tud.

Épp azon igyekszem, hogy jelezzek Shofának, adjanak neki még egy adagot, amikor Amolen szólít:

– Suifa!

Csak intek felé, hogy várjon, majd odasúgom Shofának, hogy figyeljen a picire, mert kimegyek.

– Amolen! – válaszolok a barátomnak, és már látom is, ahogy Kerun sátrában, a földön üldögélve várják a bejelentkezésemet. A negyedik mennyország lilás fényei sejtelmesen szűrődnek át a sátor lapján, rávetülnek szépséges vonásaikra, Kerun hófehér páncélját és szárnyát is beszínezik. A harci zaj, ami a Mennyei Sereg mindennapjait jellemzi, csak távolról hallatszik, hála az égnek, így nem kell kiabálnunk.

– Jól vagy? – kérdezi Amolen, ami nagyon jólesik, bár ahhoz vagyok szokva, hogy a dolgok közepébe vág.

Ezüstös fényudvara még mindig szokatlan számomra, de őt nagyon boldoggá teszi, mióta megkapta, már közvetlen hozzá is fordulhat bárki tanácsért, csak senki nem ismeri. Reménykedve várja az első bejelentkezőt, így most kihasználom az alkalmat, és következzen a reklám szünet: Forduljatok Amolenhez, ha tanácsra van szükségetek, ő a tudományok, filozófiai és vallási kérdések mestere! A neve Amolen!

– Ha a lelkem érdekel, nem, de ha minden más, akkor igen. Nehezen viselem a szomorúságot, tehetetlennek érzem magam – felelek Amolen kérdésére.

– Hogy van a védenced? Csinálja még… azt? – húzódik undorral Kerun szája lefelé, még most sem heverte ki a sokkot igazán, ami akkor érte, amikor nyáladzani látta a kicsit.

Amolen értetlenkedve néz hol egyikünkre, hol a másikunkra, nem ismeri a történetet.

– Most nem olyan feltűnő, mert állandóan az ökle van a szájában, így csak mellette folydogál – nyugtatom meg a barátomat, akinek kidülled a szeme, amikor eléri az információ.

 Kuncogok, mire Amolen megkérdezi:

– Kimaradtam valamiből?

– Egy halom nyál folyt ki a védencéből – vág Kerun olyan képet, hogy Amolenből kitör a nevetés.

Ekkor tudatosul bennem, hogy mit látok. 

– Amolen, mit keresel Kerunnál? Mi történt? – támadok rájuk, mert látom, hogy nehezen térnek rá arra, amiért hívtak. – Mibe keveredtetek már megint? Kerun, mi van, leálltak a kiképzések? – kapkodom a fejem ide-oda. – Ne csacsogjatok itt nekem, ki vele! – kiáltok rájuk, mert elkap a velem született aggodalom, annak is az agresszívebb fajtája.

– Nyugodj meg! Nem tettünk semmit, másról van szó – mormolja Kerun.

Talán a járvánnyal kapcsolatosan romlik helyzet, vagy fokozódnak a társadalmi problémák – találgatom magamban, ahogy barátaim komoly arcát fürkészem.

– Ezek is fontos dolgok, de van valami, amiről nem tudsz – válaszol Amolen a gondolataimra. Már nem perelek érte, megszoktam.

– Akkor most elmondjátok, vagy megvárjátok, míg átfuttatom az agyamon az összes lehetőséget? – csattanok újra, mert egyre inkább az az érzésem, hogy kerülgetik azt a bizonyos forró kását.

– Az őrangyalokról van szó. A megfigyelők felfedeztek egy egészen szokatlan dolgot. Az egyik Kapcsolat légióban szolgál Daden barátom, akitől a keresőrúnát kaptam annak idején. Izgatottan jött el hozzám tegnap este – fejti ki Amolen, de még mindig nem a lényeget.

– És? – érdeklődöm elhatalmasodott rossz érzéseim közepette.

– A legutóbbi műszakjában kevesebb őrangyal jelentkezett be náluk, máskor alig szokták bírni az iramot. Javasoltam, hogy vessük be a keresőrúnákat, nézzük meg néhányukat, hogy mi történt.

– Kitől kértél erre engedélyt? – förmedek rá. – Csak azt ne mondd, hogy keresőrúnákat loptatok! – kapok a fejemhez kétségbeesetten.

– Jól van, hát kölcsönvettünk párat, de nem buktunk le – horgasztja le fejét Amolen, úgy sejtem, csak nekem produkálja magát, hátha megnyugtat, ha azt hiszem, hogy megbánta.

– Hagynod kellene, hogy elmondja, mit találtak – mordul rám Kerun, úgy védi Amolent, mintha nem ő lenne a szabályok legfőbb őrzője.

Ettől lehiggadok, nyilván oka van ennek a pálfordulásnak. Azért nem esik jól, így gondolatban jól összekócolom a vörös bozontját. Lássuk így is olyan nagylegény vagy-e! – ér fülig a szám elégedetten, jól kiélvezem kicsinyes bosszúmat, majd Amolenre pillantok. Sajnos pontosan tudja, hogy mit csináltam, hiszen belém lát, de nem árul el, úgy folytatja, mintha mi sem történt volna.

 – A gond az, hogy a Daden által felsorolt őrangyalok jelentős részét nem találtuk meg. Egyszerűen eltűntek – mereszti rám hatalmas, zöld szemeit.

– Mi az, hogy eltűntek? Vagy itt vannak, vagy odafent! Nincs más lehetőség! – pattanok fel a bokor mellől, ahová leguggoltam a kertben, hogy zavartalanul beszélhessünk.”